Gyurcsány és csapata erőlködve, hangos nyögések közepette próbált kimozdítani egy teherautót a sárból – nem jártak sikerrel (VIDEÓ)

A teherautóra túl sok homokot pakoltak.

A DK-vezérnek úgy tűnik lett egy újabb kedvenc ruhadarabja.
Nyitókép: Gyurcsány Ferenc Facebook-oldala
A DK elnöke közösségi oldalán vasárnap reggel is betekintést engedett a mindennapjaiba.
Gyurcsány Ferenc Facebook-bejegyzése szerint a hét utolsó napját, amit ő „lazább napként” nevezett meg a boltban kezdte, mert a héten a vásárlásra sem nagyon volt ideje.
A posztban külön kitért arra, hogy abban a lazacszínű pólóban ugrott le a boltba, „csak azért is amit Orbán undok propagandistái” pizsamának néztek. „Ez volt nekik a legfontosabb, amikor pár napja ebben dolgoztam a gáton.
Árvíz idején, szerintük ez az igazi hír”
– fogalmazott a DK-vezér.
Gyurcsány ezután megjegyezte, hogy ez a darab „nem egy Tommy Hilfiger, ez igaz, sőt, a póló alján apró lyukak is vannak. De csak egészen kicsik, alig láthatók:)). De most, hogy híres lett a póló, még eggyel több ok, hogy ne dobjam ki.
Egyébként is vannak ruhadarabok, amiket nehezen engedek el”
– írta.
A politikus bejegyzését azzal zárta, hogy miután összekapja magát, folytatja az árvízi munkálatokban való segédkezést. Rövidesen a csepeli Duna-partot veszi célba.
A vonatkozó posztot alább tekintheti meg:
Ezt is ajánljuk a témában
A teherautóra túl sok homokot pakoltak.
Kapcsolódó cikkek a Árvíz 2024 aktában.
Most azt a tizenöt mérföldkövet idézzük fel, amelyek alapvetően befolyásolták a történéseket.
200 ezer forintot kapnak a védekezésben részt vevő állami alkalmazottak, polgárőrök és önkéntes tűzoltók. Egyenként.
Egy hatalom nélküli politikus valóban csak homoklapátolásra jó ilyenkor, arra viszont vannak nála alkalmasabbak is.